#Giró-Szász András

Giró-Szász kiszállt a Századvégből
 

Giró-Szász kiszállt a Századvégből

A kormányszóvivővé kinevezett Giró-Szász András kiszállt az ötmillió forint alaptőkéjű Századvég Gazdaságkutató Zrt.-ből, amelynek 49 százalékos kisebbségi tulajdonosa volt Heim Péter üzletember mellett.Helyét részvényesként Bódi Gábor Imre vette át.

HVG HVG

Így juttatják vissza a rokkantakat a munkaerőpiacra
 

Így juttatják vissza a rokkantakat a munkaerőpiacra

A munkaképes rokkantaknak dolgozniuk kell. Saját maguknak kell jelentkezniük felülvizsgálatra a rokkantnyugdíjban vagy rehabilitációs eljárásban részesülőknek, az állam pedig akár 3 éven keresztül is támogatná a munkáltatókat a rokkantak foglalkoztatásában és munkaerőpiacra való visszaterelésében.

hvg.hu hvg.hu

Elfogadta a kormány a szakképzési törvény tervezetét
 

Elfogadta a kormány a szakképzési törvény tervezetét

A kormány szerdai ülésén elfogadta a szakképzés rendszerének megújítását célzó törvény tervezetét - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztájékoztatóján, ahol hangsúlyozta: a foglalkoztatás szintjének emelése kizárólag a szakképzés rendszerének teljes átalakításával valósítható meg.

MTI MTI

Giró-Szász: plázastop lesz 2012-től
 

Giró-Szász: plázastop lesz 2012-től

Jövő januártól általános építési tilalom érvényes a 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményekre - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

MTI MTI

Tűzoltóautókat gyártatna a kormány a Rábával
 

Tűzoltóautókat gyártatna a kormány a Rábával

Nemzetgazdasági, munkahely-teremtési céllal és a külpiaci érdekeltségek erősítése miatt szeretne 100 százalékos tulajdont szerezni a Rábában az állam, hangzott el egy keddi sajtótájékoztatón. A pénz már megvan rá, már csak az a kérdés, hogy hány befektetőt érdekel az ajánlat.

hvg.hu hvg.hu


Így adná visssza Orbán a lakásokat az adósoknak
 

Így adná visssza Orbán a lakásokat az adósoknak

Megszületett a döntés a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról, amely 2014 végéig összesen 5000 bajba jutott adóson segít. A társaság megvásárolja a lakást, amit az adós visszabérelhet, sőt, hat hónap letelte után vissza is vásárolhat.

hvg.hu hvg.hu

Giró-Szászék tagadják, hogy Orbán leszidta volna őket
 

Giró-Szászék tagadják, hogy Orbán leszidta volna őket

Kormányszóvivői iroda csütörtökön azt közölte, hogy a kabinet szerdai ülésén nem került szóba a szóvivői kommunikáció. Egy nappal korábban az Origo hírportál arról számolt be, hogy a kormányfő élesen bírálta a frissen kinevezett kommunikációs stábot.

MTI MTI

Orbán erős egyéniségétől függ az új kormányszóvivő sikere
 

Orbán erős egyéniségétől függ az új kormányszóvivő sikere

Nehéz egy olyan miniszterelnök mellett értelmezni és magyarázni a kormánydöntések indokait, aki maga is tudatosan használja a médiát, uralja a kommunikációs teret – ezért az új szóvivőnek kormányzati források szerint szűk a mozgástere. Azt viszont elismerik, hogy az eddigi struktúra nem volt elég hatékony, a korábbi stáb nem volt ura a helyzetnek. Az új, higgadt, elemzésre építő kormánykommunikáció kulcsembere Orbán régi bizalmasa lesz, aki viszont a „háborús politika” híve.

M. László Ferenc M. László Ferenc


Orbánék új szóvivője lehallgatásokkal is szembesült
 

Orbánék új szóvivője lehallgatásokkal is szembesült

A frissen kinevezett kormányszóvivőnek az UD-ügy miatt megfigyelésekkel, lehallgatásokkal, koncepciókkal kellett szembesülnie, s a családját nagyon megviselték a történtek. Giró-Szász András erről a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet

 

"Kommunikációs háború kezdődött" - interjú az új kormányszóvivővel

Nem arra vállakozott, hogy megszerettesse az emberekkel a kormányt, különösen arra nem, hogy szavazókat rekrutáljon a Fidesznek. Viszont mindent megtesz azért, hogy megértesse az állampolgárokkal a kabinet rendszerátalakító döntéseinek logikáját, mert enélkül a kormánykommunikáció csak a levegőben lóg - mondta a hvg.hu-nak Giró-Szász András. A hétfőn hivatalba lépett szóvivő meg is magyarázta, hogy a kormány szerint miért nem roppannak bele a bankok a devizahiteleseket segítő új akciótervbe.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Az új kormányszóvivőt nem lepte meg az osztrák reakció Orbán tervére
 

Az új kormányszóvivőt nem lepte meg az osztrák reakció Orbán tervére

A gazdasági tárca lemodellezte a devizahitek végtörlesztésének folyamatát – mondta Giró-Szász András frissen kinevezett kormányszóvivő a Klubrádió Szabad sáv című műsorában. Mint mondta: mintegy háromszázezer embernél több nem fog élni ezzel a lehetőséggel, hisz a devizahitelesek mentésének ez már a harmadik lépcsője. A végtörlesztési lehetőség becslések szerint 100-150 milliárd forintot terhel a bankszektorra – mondta Giró-Szász András.

Klubrádió Klubrádió


Kormányszóvivő: nem minősíthetnének országokat a hitelminősítők
 

Kormányszóvivő: nem minősíthetnének országokat a hitelminősítők

A hitelminősítők nem rendelkeznek jogosítvánnyal országminősítésre, kizárólag vállalatokkal foglalkozhatnak, de ezt a munkát sem végzik jól – fejtette ki Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken a Magyar Televízió Az Este című műsorában azzal összefüggésben, hogy a Fitch Ratings negatívra rontotta Magyarország adóskockázati besorolását. A Fitch döntése kapcsán Mellár Tamás közgazdász a műsorban gazdaságpolitikai fordulatot sürgetett.

MTI MTI

A kormány hajthatatlan, hiába a tüntetés
 

A kormány hajthatatlan, hiába a tüntetés

A kormány határozott és eltökélt eredeti céljainak végrehajtásában, és fenn kívánja tartani az új Munka törvénykönyvével kapcsolatos álláspontját - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Liga Szakszervezetek országos demonstrációjával kapcsolatban.

MTI MTI



Giró-Szász emberei: Kern és Mikecz a 16 között
 

Giró-Szász emberei: Kern és Mikecz a 16 között

Két helyettes államtitkár segíti a Miniszterelnökségen az új kormányszóvivő munkáját: Mikecz Péter igazgatási helyettes államtitkár feladata egyebek mellett a kormányszóvivői iroda vezetése, Kern Tamás pedig a stratégiáért felel. Giró-Szász András csapatában maximum 16-an dolgozhatnak majd.

MTI MTI